Míves asztal, tinta, papíros és gyertyafény nélkül

in Személyes történetek - Personal Stories

Tátongó, feszítő szájakkal szállnék,
és kiabálnám: állj, most már elég!
Lelkem mélyén hol dúl a harc,
vért ontva csapkodnak nyálkás ostorok,
s belülről tépnek szét.

Szól a nemes szó – megtanultatott.
Ám hiába, a deres táj már csendbe fojtatott.
Kérdem én: ki remeg itt, s ki remél?
Mily Akarat szentelte e hadat,
mely nem sürget több reményt?

Mind, mind veszni való!

A köd leszállt –
de nem lelve békét minden megvilágosult.

S végül tova szálltam egy messzi tájba,
mely nem csal, csak mát mutat.

De kértem én, hogy bölcs múltja
e földnek engem is nyugodni ne hagyjon?

Nem kértem. De életét megnyertem,
végül értelemmel, vagy anélkül:
rám is Ámen hullt.
– – –

naplóbejegyzés, 2014